goldmark

Goldmark Péter Károly

Budapest, 1906. december 6. - Port Chester, 1977. december 7.

Magyar származású amerikai mérnök, fizikus, feltaláló. Amerikai állami kitüntetett.

Munkássága során leginkább a híradástechnikai eszközök fejlesztésével foglalkozott. A kezdeti televíziókészülék megalkotásában jelentős szerepet játszott, csakúgy mint a mikrobarázdás hanglemezjátszó kifejlesztésében. Az első gyakorlatban használható színes televízió az ő keze alól került ki.

Dédapja Goldmark József volt, a zeneszerző Goldmark Károly testvére, jeles kémikus és lánglelkű forradalmár, aki nemcsak 1848 bécsi forradalmi mozgalmaiban vett részt, de - emigránsként - Amerikában is, az Észak és Dél közötti háborúban, az északiak oldalán. Nemcsak szellemével, hanem újfajta puskagyutacs találmányával is segítette a hadsereget.

Goldmark Péter Károly büszkén vállalta őseit. Nevében a Károly tudatos emlékezés a szülei részéről a zeneszerző rokonra. Maga is vonzódott a zenéhez, késő éveiben szívesen muzsikált a szomszédjában lakó Benny Goodman-klarinétos dzsessz zenésszel. Pesti középiskolás korában azonban fizikai ismereteivel és készségével lepte meg tanárát. Nem csoda hát, hogy amikor családjával 1920-ban Bécsbe emigrált, a bécsi műszaki egyetemre jelentkezett. Ezután Berlinben folytatta tanulmányait, a charlottenburgi műszaki főiskolán tanult, és dolgozott Gábor Dénes mellett, aki felismerte a fiatal kutató tehetségét, és további kutatásokra ösztönözte. Goldmark Péter Károly visszatért tehát Bécsbe, s itt Ernst Mach professzor irányításával megírta Egy új eljárás ionok sebességének meghatározására című értekezését, amelyet a bécsi tudományos akadémiának nyújtott be.

Már ekkor intenzíven érdeklődött a még gyermekcipőben járó televíziózás iránt. A BBC-ben megindult kísérletek nyomán Goldmark Péter Károly egy olyan berendezést állított össze, amelynek 2,5 x 3,8 cm-es képernyőjén sikerült képet kapnia. Ez 1926-ban történt: Goldmark 20. születésnapján!

Sikerei nyomán az angol Pye társaság alkalmazta őt, majd újabb rövid bécsi tartózkodás után 1933-ban New York városába hajózott. Itt 1935-ben a CBS hírközlési társaság munkatársa lett. Később ugyanitt a kutatási laboratórium vezetője is volt, majd a társaság igazgatója lett, utóbb az alelnöki tisztséget töltötte be. Csakhamar felhagyott a mechanikus televíziós berendezések kísérleteivel, és új útra tért: az elektronikus - képcsöves - televíziós készülékekkel kezdett foglalkozni. 1940. szeptember 4-én mutatta be találmányát: a gyakorlatban használható színes televíziót.

A második világháború alatt haditechnikai kérdésekkel foglalkozva, megoldotta a német radarkészülékek zavarásának kérdését.

A háború után tökéletesítette színes TV eljárását, amelyet már az űrkutatás során is alkalmaztak: ennek révén láthatták szerte a világon a Holdon tett első emberi séta számos mozzanatát. Ő dolgozta ki a televízió orvosi alkalmazásának elméletét és gyakorlatát. Ezen túlmenően a nevéhez fűződik a "hosszan játszó", vagyis - népszerű nevén - a mikrobarázdás hanglemez kifejlesztése.

Zseniális módon oldotta meg a televíziós kép "konzerválását" is. Az általa bevezetett eljárás, az EVR (electro video recording) a képmagnetofon elterjedéséig maradt elismert és közkedvelt módszer.

Már 71-ik évében járt, amikor az Egyesült Államok elnöke, Jimmy Carter - 14 tudóstársával együtt - neki is átnyújtotta a tudományos munka legmagasabb amerikai elismerését jelentő nemzeti tudományos érdemérmet, a National Medal of Science elnevezéssel illetett kitüntetést.

 

Kapcsolódó témák:

Híres magyar feltalálók

Híres magyar fizikusok

Híres magyar mérnökök

 

 

Forrás: Wikipédia - Goldmark Péter Károly

A cikk tartalma felhasználható a GFDL feltételei szerint.

Címszavak:

Archívumunkból

Forradalmi anatómiai szimulátor

4d-anatomy-3

A legnevesebb amerikai orvosi egyetemek érdeklődnek dr. Kutor László, az Óbudai Egyetem oktatója, dr. Balogh Attila, agy- és gerincsebész és Máthé János fejlesztőmérnök által kidolgozott a 4D Anatomy nevű anatómiai szimulátora iránt, amely az emberi testet eddig nem látott részletességgel mutatja be, négy dimenzióban.

Bővebben...

Hírek röviden - érdekességek

LED konferencia

III. LED Konferencia- A dinamikusan fejlődő félvezető alapú fényforrások (LED) megjelenése jelentős változásokat hozott a világítástechnika területén. A LED-ek kutatás-fejlesztés eredményeit, alkalmazásának lehetőségeit és az új termékfejlesztéseket ismerhetik meg a III. LED Konferencia résztvevői. A részletes program a Világítástechnikai Társaság honlapon érhető el.

Bővebben...

Hírek röviden - cégvilág

BME kollégium korszerűsítés

Épületenergetikai korszerűsítést hajtanak végre a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem két kollégiumi épületén. Az ’E’ tanulmányi épület nemrégiben átadott hasonló felújítását követően a Bercsényi és a Wigner kollégiumok fejlesztésével újabb 8,2 millió Ft-os éves energia költség megtakarítást ér el az egyetem.

Bővebben...

Hírek röviden - oktatás

Állami ösztöndíjak a felsőoktatásban

Tanuljon az Óbudai Egyetemen teljes, vagy részleges állami ösztöndíjjal! Jól ismert, hogy tavaly december 23-án a Parlament elfogadta az új felsőoktatási törvényt. A törvény egyaránt jelentős változásokat hozott az egyetemek, az oktatók, a diákok és a most egyetemre jelentkezők életében, terveiben, elképzeléseiben. Az új jogszabály átalakította a felsőoktatás finanszírozási formáit is.

Bővebben...

Hírek röviden - versenyek

Széchenyi Futam hatodszor

2011. április 29. és május 1. között rendezik meg az INNO-MOBIL Sportegyesület főszervezésében a VI. Széchenyi Futamot, az alternatív hajtású járművek legrangosabb európai innovációs fesztiválját. A győri Széchenyi István Egyetem hallgatóinak ötlete nyomán útnak indult kezdeményezés immár nemzetközi eseménnyé nőtte ki magát: idén Franciaország és Szlovákia mellett Iránból is érkezett nevezés.

Bővebben...