brodyimre

Bródy Imre

Gyula, 1891. december 23. - Mühldorf, 1944. december 20.

Magyar fizikus, matematikus.

A családnak több ismert tagja is volt, így Bródy Sándor író és Bródy Ernő országgyűlési képviselő.

A fővárosban 1909 és 1913 között volt a budapesti Kir. M. Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-természettan szakos hallgatója.

1920 és 1922 között a Göttingeni egyetemen Max Born tanársegéde volt; két év alatt hét tanulmánya jelent meg. A legfontosabb négyet Bornnal közösen írta. Ezekben annak a munkának a folytatásáról van szó, amit Born 1912-ben Kármánnal kezdett el a kristályok dinamikájának Born-Kármán elméletéről.

1923-ban a Tungsram kutatólaboratóriumának alkalmazásába lépett, és ennek maradt vezető munkatársa élete végéig. Az ugyanott dolgozó Selényi visszaemlékezései szerint: "Az izzólámpagyártásnak jóformán minden műszaki kérdéséhez eredményesen tudott hozzászólni", legfőbb munkaterülete azonban a lámpaszerkesztés volt és maradt, amelyet tisztán gyakorlati alapjairól elméleti alapokra emelt. Munkásságát a kryptontöltésű izzólámpa megalkotásával koronázta meg. Kriptontöltéssel a szokásos argontöltésű lámpánál jobb minőségű és gazdaságosabban üzemeltethető izzót lehetett gyártani - eltekintve a kripton árától: kriptont ekkoriban literenként 4000 pengőért lehetett vásárolni a Linde cégtől.

Első feladata volt egy megfelelő módszer kidolgozása a kripton olcsó előállítására. A kriptongyártást Bródy termodinamikai meggondolások alapján Polányi Mihály közreműködésével oldotta meg. A kriptonégőt az 1936-os Budapesti Ipari Vásáron mutatták be. Ez volt a vásár egyik szenzációja. A gyár létesítési költségei 1 847 000 pengőre rúgtak, viszont sikerült előállítani kriptont 1 pengő 26 filléres literenkénti áron.

A rácsdinamika és a kriptonlámpa Bródy nagy, és részben szó szerint látványos eredményei. Foglalkozott az izzószálak hosszúságának és súlyának hatásával; volfrámporok lerakódásával; vasdrótok üveghez illeszthetőségével; különféle lámpatípusok élettartamával; izzólámpák ingadozó feszültség melletti égésével.

 

Kapcsolódó témák:

Híres magyar feltalálók

Híres magyar fizikusok

Híres magyar mérnökök

Címszavak:

Archívumunkból

Neumann kiállítás Szabadkán

oe-neumann

Szabadkán 26 előadó és 10 kiállító részvételével március 11-12. között került megrendezésre az EXPRES 2011, 3rd IEEE International Symposium on Exploitation of Renewable Energy Sources konferencia, mellyel egy időben nyílt meg a Neumann János életét bemutató kiállítás az Újvidéki Egyetem szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karán.

Bővebben...

Hírek röviden - érdekességek

Corvinus Díszkert 2012

A Budapesti Corvinus Egyetem Budai Arborétumában idén immár 25. alkalommal kerül megrendezésre hazánk legnagyobb tavaszi, kertészeti szakkiállítása a Corvinus Díszkert (korábbi nevén Tavaszi Dísznövény Szakkiállítás és Vásár). A Kiállítás idén a DORMIMAR Kft. szervezésében április 27-én nyitja meg kapuit a Budapesti Corvinus Egyetem közel 150 éves Budai Arborétumában, mely három napon keresztül reggel 9 órától este 19 óráig várja látogatóit.

Bővebben...

Hírek röviden - cégvilág

Kötőelem üzlet Szegeden

A hollandiai székhelyű kötőelem-forgalmazó, a Fabory intenzív terjeszkedésének következő állomása Szeged, ahol május 9-én ünnepélyes keretek között nyitották meg legújabb üzletüket. Az esemény díszvendége Szentgyörgyi Pál, Szeged város önkormányzati képviselője és a közgyűlési bizottság elnöke illetve Bogdanovits László, a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetségének ügyvezető főtitkára volt.

Bővebben...

Hírek röviden - oktatás

Pomázi Lajos Ösztöndíj

Az Óbudai Egyetem Pomázi Lajos professzorról elnevezett ösztöndíj alapításával kíván emléket állítani a névadó kiemelkedő oktató, nevelő, tudományos-kutató, valamint innovatív alkotó tevékenységének és egyben ösztönzést és támogatást adni a rész-ösztöndíjas, és az önköltséges képzésre felvételiző, illetve a tanulmányaikat már folytató legkiválóbb hallgatók számára.

Bővebben...

Hírek röviden - versenyek

Alternatív Hajtású Járművek Versenye

Az alternatív mobilitás témakörében Európa legjelentősebb versenyének számító többnapos rendezvényre 250 mérnökhallgató érkezett hazánkból és határainkon túlról egyaránt, hogy megmutassák egymásnak, az érdeklődőknek és a kételkedőknek egyaránt: rendkívüli kreativitás, nagyfokú innovációs készség jellemzi a saját képességeit és lehetőségeit gyakran alulbecsülő nemzetet.

Bővebben...