szilardleo

Szilárd Leó

Budapest, 1898. február 11. - La Jolla, 1964. május 30.

Magyar fizikus, vegyészmérnök, doktor.

Doktori értekezésében az ingadozási jelenségeket vizsgálta termodinamikai szemszögből.
Szilárd egy termodinamikai dolgozatával felkeltette Einstein érdeklődését. Vizsgálataikból több közös szabadalom született, pl.: az Einstein-Szilárd-hűtőgép.

Emellett nevét őrzi a Szilárd-Chalmers effektus elnevezésű jelenség is, illetve nevéhez fűződik a neutronok láncreakciója elméletének kidolgozása.

Ugyan pont az ő tudományos tevékenysége tette lehetővé az atomfegyver megalkotását, de a második világháború végén azért kardoskodott, hogy ne vessék be az új fegyvert.

Vegyészmérnöki tanulmányait a budapesti József Műegyetemen kezdte, majd a berlini Műegyetemen folytatta.

Szilárd 1933-ban hagyta el Németországot és rövid európai utazás után Londonban állt meg. Itt kimutatta, hogy a röntgensugarakkal neutronok kibocsátására késztethető berilliummagok mellett létezhetnek a neutronok által indukált (kiváltott) radioaktivitású, sugárzó berilliummagok is. Ezt tartjuk ma Szilárd-Chalmers-effektusként számon. Szilárd kidolgozta a neutronok láncreakciójának elméletét, amely az erős nukleáris kötésben rejlő magenergia felszabadítását hivatott lehetővé tenni.

1938-tól az Egyesült Államokban tevékenykedett. Itt értesült a maghasadás felfedezéséről, aminek hatására Einsteinhez fordult. Az ő nevének társadalmi súlya miatt vele íratta meg (de mindenesetre alá) Szilárd azt a bizonyos levelet Roosevelt elnökhöz, hogy az új, nukleáris fegyverrel Amerika megelőzhesse a fasiszta Németországot.

Fermi és Szilárd Chicagóban az egyetemi stadion lelátója alatt grafittéglákba ágyazott urángolyókból összerakták az első maghasadáson alapuló atomreaktort. Ám 1944-ben Szilárd már azért szervezkedett, hogy az új fegyvert ne vessék be emberek ellen.

1949-től, a fegyverkezési verseny elindulásával felmerültek az atomfegyver bevetéséből származó globális következmények. Szilárd, Fermi és Einstein szaklapokban írták le a fegyverkezési verseny a veszélyeit. Hamarosan megalakult a Pugwash Committee e tudományos mozgalom tartalmi irányítására. Szilárd a nagyközönség (és a politikusok) informálása érdekében fantasztikus novellákat is írt az atomkorszak emberi és társadalmi problémáit fejtegetve. Ezek legfrappánsabb példája "A delfinek hangja" című írása.

Szilárd 1949-ben biofizikai kutatásokba kezdett. Ultraibolya-sugárzással baktériumok inaktiválása során a genetikai képesség befolyásolhatóságát mutatta ki. Kidolgozta munkatársaival a kemosztát berendezést, ami egy mesterséges környezet tartós biztosítására alkalmas készülék, amiben például egy baktériumtenyészet szaporodását lehet vizsgálni, miközben a befolyásoló kémiai hatás kvantitatív jellemzőit be lehet állítani.

szilard-einstein



Kapcsolódó témák:

Híres magyar feltalálók

Híres magyar fizikusok

Híres magyar mérnökök

Címszavak:

Archívumunkból

Formatervezési kiállítás Kassán

metal-2010

Kassa városa Európa kulturális fővárosa lesz 2013-ban. A program részeként nagysikerű kiállítás nyílt a Fő utca egyik különleges szépségű épületében, a Szlovák Technikai Múzeumban. A kiállított alkotásokat a "Metal inspirations" nemzetközi design workshop résztvevői, tanárok és tanítványaik tervezték és készítették.

Bővebben...

Hírek röviden - érdekességek

Tudomány - oktatás - gazdaság

A VI. Magyar Műszaki Értelmiség Napja Szervezőbizottság 2012. március 27-én tartotta alakuló ülését Budapesten, az Óbudai Egyetem Tanácstermében, annak eredményeképpen, hogy a MTESZ budapesti székházában tartott február 29-ei előkészítő ülésen a szervezők megállapodtak abban, hogy az ez évi rendezési feladatokat az Óbudai Egyetem látja el.

Bővebben...

Hírek röviden - cégvilág

Nívódíjas autópálya-mérnökség

 

2011. december 15-én adták át az idei építőipari nívódíjakat Budapesten, az Építészek Házában. Az Ipari és Energetikai kategória nyertese a tengelici autópálya-mérnökség. Generáltervező a Roden Kft., generálkivitelező a PORR Zrt. A tervező kollektíva nevében az épületek tervezője, Szekér László okl. építészmérnök, a Green Press egyik alapítója vette át a díjat.

Bővebben...

Hírek röviden - oktatás

Nyílt nap a Neumann Karon

Óriási volt az érdeklődés a Neumann János Informatikai Kar február elején megrendezett nyílt napján. A Neumann Kar a felvételizőket jelen beiskolázási időszakban másodszor fogadta nyílt napjával. A nyílt napon a Kar több lehetőséget is kínált a diákok számára arra, hogy megismerjék képzési struktúráját, fejlesztéseiket, a jelen felvételi sajátosságait.

Bővebben...

Hírek röviden - versenyek

Elektromos go-kartok

Elektromos hajtású go-kartok verseny előtti tesztje a Széchenyi Egyetemen.  A Willisits Team lelkes, villamos hajtású járműveket építő csapata hat darab elektromos go-kartot tesztelt a győri Széchenyi Egyetem parkolójában. A nagy készülődés apropója az egy hónap múlva megrendezendő hatodik Széchenyi Futam Alternatív Hajtású Járművek Versenye.

Bővebben...