|
|
Temesszentandrási Guido Sopron, 1911. február 2. – Budapest, 1986. április 29. Mérnök, kohász, kohómérnök. Az ipar, különösen a nehézipar jelentős alakja. A második világháborút megelőző időszak, és az azt követő évtizedek magyar kohászati iparának meghatározó egyénisége. |
Soproni német anyanyelvű szülők, Matthias Galatik és Emilie Ludovica Fiedler öt gyermeke közül negyedikként, Galatik Guido néven született. (A Galatik ősök Olaszországból, más feltevések szerint Görögországból származtak német nyelvterületre, majd Nyugat-Magyarországra. A galatikosz szó ógörög nyelven keltát jelent.)
Az ifjú Galatik Guido főiskolás évei alatt magyarosította nevét Temesszentandrásira. A névválasztás apropóját az erdélyi Temesszentandráson élt apai nagyszülők adták.
1934-ben a Soproni Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskolán szerezte kohómérnöki diplomáját.
Első munkahelye a csepeli Weiss Manfréd Acél- és Fémművek Rt. volt.
Innen 1937-ben a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt-hez hívták, ahol először Salgótarjánban, majd Ózdon, a durvahengermű részlegen dolgozott. Az Ózdi Kohászati Üzemek (ÓKÜ) néven államosított gyárkomplexumban a durvahengermű üzemfőnöke, 1952-től 1968-ig pedig a gyár főmérnöke, majd műszaki igazgatója volt.
Szerepe volt több más magyarországi kohászati üzem létesítésében is, így például a Lőrinci Hengermű beindításában, vagy a Dunai Vasmű nemesacélgyártó üzemegységének megalakításában.
Számos újítása volt, mint például a Siemens-Martin kemencékben használt ún. „ékes tégla”, melynek alkalmazásával a kemencék leállással járó karbantartási igénye jelentősen csökkent, vagy a JF (jól forgácsolható) acél, amely az acélmegmunkáló szerszámok élén kirakódó, azok élettartamát többszörösére növelő ötvözőanyagot tartalmaz.
A vezetése alatt álló üzemegységekben rendkívül nagy hangsúlyt fektetett a munkavédelemre, melynek eredményeképpen az irányítása alatt álló üzemek baleseti mutatói jobbak voltak, mint a korabeli könnyűiparéi.
A második világháború után komoly szerepe volt az Ózdi Kohászati Üzemek újraindításában, és a budapesti Duna-hidak újjáépítéséhez szükséges kohászati termékek előállításában. A neve ma is olvasható egy, a Margit-híd pesti hídfőjén elhelyezett emléktáblán.
Jelentős szerepe volt abban, hogy a második világháború után mindössze hét hónap alatt megépülhetett a budapesti Kossuth-híd.
Gerő Ernő az ÓKÜ-ben, 1945 nyarán tett látogatása alkalmával szigorúan négyszemközt utasította Temesszentandrásit arra, hogy szervezze meg a Kossuth-híd építéséhez szükséges acélanyag visszatartását a Szovjetuniónak jóvátétel címén rendszeresen juttatott acélszállítmányokból – természetesen a célország tudta nélkül. Gerő a beszélgetés idejére a teljes épületet kiüríttette, hogy megakadályozza az elhangzottak kihallgatását.
A korabeli hivatalos propaganda szerint a híd második világháborús acéltörmelékekből, például alföldi olajfúrótornyok roncsaiból készült.
A Kossuth-híd
Gerő Ernő a feladat ellátásáért kétszeres fizetést ajánlott fel Temesszentandrásinak, aki az így kapott többletösszeget minden hónapban befizette egy hadiözvegyek és hadiárvák részére létrehozott alapítványba.
1948-ban - a díj alapításának évében - Kossuth-díjat kapott. A díjhoz mellékelt oklevélben indoklásként az áll, hogy kiemelkedő érdemei voltak az Ózdi Kohászati Üzemek durvahengerművének háború utáni újraindításában.
Kapcsolódó témák:
Forrás: Wikipédia - Temesszentandrási Guido
A cikk tartalma felhasználható a GFDL feltételei szerint.
