pavlics

Pavlics Ferenc

Balozsameggyes, 1928. február 3. -

Kutató, mérnök, az 1971-ben a Hold felszínét vizsgáló holdjáró (Lunar Rover) jármű tervezője.

Szülei tanítók voltak. A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát 1950-ben.

1956-ban elhagyta az országot. 1957-ben a General Motors (GM) kutató részlegén, Detroitban kezdődött el amerikai mérnöki pályafutása, kezdetben nagy mozgékonyságú terepjáró járművek kifejlesztésével foglalkozott a US Army Tank Automotiv Command számára. Közben a Michigani Egyetemen posztgraduális tanulmányokat folytatott.

1961-ben a GM Santa Barbara-i kutatóintézetébe helyezték át, ahol vezető mérnökként vett részt távoli bolygók felszínén közlekedő távirányítású és ember vezette terepjárók tervezésével, fejlesztésével kapcsolatos kutatómunkákban. Később a NASA JPL és a Boeing Aerospace Corparation megbízására a GM szerződéses munkáinak keretében a holdbázisú terepjáró kocsi kifejlesztését irányította.

Műszaki igazgatóként felelős volt az Apollo-programban megvalósult holdjármű (Lunar Roving Vehicle) tervezéséért és kivitelezéséért. A világ első Földön kívüli járműve, a holdi talajviszonyokra tervezett különleges kerekének köszönhetően, három napig sikeresen működött a Holdon 1971-ben, az Apollo–15 űrhajó holdra szállása alkalmával, majd másik két példánya 1972-ben az Apollo–16 és az Apollo–17 űrhajók járműveként is. Mindhárom jármű a Holdon maradt.

pavlics_lunarrov

1971-ben NASA-díjat kapott az Apollo-program sikeréért.

Később a hibrid hajtású és üzemanyagcellás járművek kutatása felé fordult. Részt vett a Santa Barbara-i elektromos meghajtású autóbusz-hálózat kifejlesztésében.

Rendszeres kapcsolatot tart Magyarországgal. 2000-ben aranydiplomát kapott a Műegyetemen, 2005-ben a magyar autógyártás 100. évfordulóján a Műegyetemen megtartott ünnepség díszvendége volt. 2008. március 15-e alkalmából megkapta a Magyar Köztársasági Érdemérem Középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést.

 

Kapcsolódó témák:

Híres magyar feltalálók

Híres magyar fizikusok

Híres magyar mérnökök

 

 

Forrás: Wikipédia - Pavlics Ferenc

A cikk tartalma felhasználható a GFDL feltételei szerint.

Címszavak:

Archívumunkból

Münchenben a jövő autói

ecartec-magyarstand

Idén második alkalommal rendezik meg Münchenben az elektromos járműcsodákat és műszaki innovációt felvonultató szakmai kiállítást, az eCarTec-et. Az ITD Hungary jóvoltából Magyarországot több magyar cég is képviselheti az egyik legnagyobb standon, melyen 2 prototípus jármű bemutatásával demonstrálják Magyarország részvételét a járműipari zöldítés terén.

Bővebben...

Hírek röviden - érdekességek

Cloos szimpózium

2012. április 05-én harmadik alkalommal került megrendezésre a Cloos Szimpózium. Dr. Gáti József kancellár megnyitó szavaiban hangsúlyozta, hogy a 2009-ben - a 90 éves Carl Cloos Schweisstechnik GmbH tiszteletére - rendezett jubileumi első Szimpóziumot követően az eseményt idén ismét történelmi pillanatok övezik. Ez évben 20 éves a Crown International Kft., mely 15 éve látja el a Cloos kizárólagos magyarországi képviseletét.

Bővebben...

Hírek röviden - cégvilág

A Würth kapcsolat

 

A Würth konszern és a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar közti kapcsolat közel 20 éves múltra tekint vissza. A vállalatcsoport alapító elnöke, dr. Reinhold Würth és felesége által létrehozott Reinhold és Carmen Würth Alapítvány 1992 óta jelentős ösztöndíjjal támogatja a kar két szociálisan nehéz helyzetben lévő hallgatóját, és kiemelkedő összeggel jutalmazza minden évben a legjobb tanulmányi eredményt elért végzőst.

Bővebben...

Hírek röviden - oktatás

Dr. Kutor László kitüntetése

Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetéssel jutalmazták Dr. Kutor Lászlót, az Óbudai Egyetem docensét. Az 1848-as szabadságharc évfordulója alkalmából dr. Réthelyi Miklós miniszter, Halász János parlamenti államtitkár és dr. Jávor András közigazgatási államtitkár elismeréseket adott át március 13-án az Iparművészeti Múzeumban.

Bővebben...

Hírek röviden - versenyek

UniTech 2010 beszámoló

Az idén második alkalommal megrendezett UniTech online mérnökverseny izgalmas szakmai kihívásokat nyújtott a résztvevő 97 mérnök diákcsapatnak (291 fő). A diákok a selejtezőn egy mérnöki kérdésekből álló online kvíz és esettanulmány feladatsor megoldása révén mérkőztek meg a döntőbejutásért. A döntőbe a 8 legeredményesebb csapat jutott be a selejtezőről.

Bővebben...