Padányi Gulyás Jenő
(1945 után Eugene Padanyi-Gulyas)

Técső, 1900. május 21. – Billings, 1982. november 8.

Építészmérnök, politikus, néprajzi gyűjtő, plakáttervező. A magyarországi építészek 1930-as évekbeli népi mozgalmának vezető alakja. 1945-től haláláig az Amerikai Egyesült Államokban élt és alkotott, mint építész.

Középiskolai tanulmányait a máramarosszigeti református főgimnáziumban végezte el. Katonai szolgálatát letöltve beiratkozott a Budapesti Műszaki Egyetemre, ahol mérnöki oklevelét 1923-ban szerezte meg. Komoly építészmérnöki megbízásokat az 1920-as évek második felétől kapott. A Magyar Mérnöki Kamara alelnöke, a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet szakosztályi elnöke lett, 1941–1944 között pedig ő szerkesztette az Építészet című szaklapot.

Padányi Gulyás a második világháború előtti két évtized jeles építészmérnöke volt. Pályája kezdetén a funkcionalista megoldások híve volt, előszeretettel alkalmazott új anyagokat, főként vasbetont. Az 1930-as évektől az organikus népi-nemzeti építészeti hagyományok felkutatását és alkalmazását állította előtérbe, megszervezte a Magyar Ház Baráti Körét, amelynek élén több néprajzi, népi építészeti gyűjtést szervezett és végzett. Tervezőként rugalmasan alkalmazta a különböző korstílusok jegyeit, modern és népi ihletésű épülettervei mellett nevéhez fűződnek a szecessziós mátészalkai vármegyeháza (ma Városi Művelődési Központ) és a debreceni Piac utcai volt Magyar Általános Hitelbank klasszicizáló épületének (1938) tervei is.

Az általa tervezett jelentősebb budapesti épületek közé tartozik például az angyalföldi református templom (1927–1933), a Hunnia Filmgyár stúdióépülete (1930), a Hamzsabégi utcai autóbuszgarázs (1941, Menyhárd Istvánnal közösen) és a Kinizsi utcai református főgimnázium (1943, Tóth Imrével, ma Lónyay utcai Református Gimnázium). Ő tervezte az Alsóörs melletti csere-hegyi kilátót (1935) is. Az Egyesült Államokban családi házakat, moteleket, irodaházakat, középületeket, sportlétesítményeket, templomokat, ipari épületeket tervezett. Több közülük hivatalos elismerésben is részesült, így például Domján József grafikus-fametsző New York állambeli műteremlakása, a Canyon Village-i (WY) öregek otthona, a varjú indiánok montanai rezervátumában található pryori Chief Plenty Coups Museum indián építészeti hagyományokat idéző épülete (1972).

1945-ben politikai okokból az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, ahol 1958-ban létrehozta a Magyar Mérnökök és Építészek Világszövetségét, s ennek első elnöke is lett. 1963-ban megalapította a Clevelandben megjelenő, Studies for a New Central Europe című társadalomtudományi folyóiratot.

padanyi2

Padányi Gulyás Jenő tervei alapján épült meg a kilátó a Csere-hegyen, Alsóörs közelében

 

Kapcsolódó témák:

Híres magyar feltalálók

Híres magyar fizikusok

Híres magyar mérnökök

 

 

Forrás: Wikipédia - Padányi Gulyás Jenő

A cikk tartalma felhasználható a GFDL feltételei szerint.

Címszavak:

Archívumunkból

Pneumobil verseny

pneumobil_2009

Tizenkét hazai és három külföldi felsőoktatási intézmény jelentkezett az idén már harmadik alkalommal, május 7-8-án Egerben megrendezésre kerülő Nemzetközi Rexroth Pneumobil Versenyre. A második körű zsűrizés alapján 34 csapat már fellélegezhetett, hiszen a továbbjutás joga mellett megkapta a járgányok megépítéséhez szükséges pneumatikus elemeket is.

Bővebben...

Hírek röviden - érdekességek

Nők az ipari kutatásban

A Nők a Tudományban Egyesület április 25-én nemzetközi konferenciát rendez az Óbudai Egyetemen „Nők az Ipari Kutatásban” címmel. A rendezvény felhívja a figyelmet a nők helyzetére és szerepük megerősítésének szükségességére az ipari kutatás-fejlesztésben; emellett kiemelt témája lesz a hazánkban első alkalommal április 26-án megrendezésre kerülő Lányok Napja akció hivatalos megnyitása.

Bővebben...

Hírek röviden - cégvilág

Bosch évértékelő

A 2010-es üzleti évben a magyarországi Bosch csoport visszaállt a stabil növekedési pályára. A Bosch teljes hazai forgalma 27 százalékkal 401 milliárd forintra emelkedett, mialatt a Bosch csoport magyarországi árbevétele - amelybe nem tartoznak bele a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységek - 118 milliárd forint lett, mely 8 százalékos növekedést jelentett.

Bővebben...

Hírek röviden - oktatás

Nyílt nap a Neumann Karon

Óriási volt az érdeklődés a Neumann János Informatikai Kar február elején megrendezett nyílt napján. A Neumann Kar a felvételizőket jelen beiskolázási időszakban másodszor fogadta nyílt napjával. A nyílt napon a Kar több lehetőséget is kínált a diákok számára arra, hogy megismerjék képzési struktúráját, fejlesztéseiket, a jelen felvételi sajátosságait.

Bővebben...

Hírek röviden - versenyek

Challenge.on

Megtaláltad már a siker képletét? A Challenge.on online mérnökverseny olyan mérnökhallgatóknak szól, akik nem riadnak meg az életszerű feladatoktól és a kihívásoktól. Az E.ON által kifejleszlett feladatok megoldása során betekintést nyerhetnek az E.ON világába, és szakmai tudásukat is fejleszthetik! Challenge.on - A siker képlete

Bővebben...