|
|
Hajnal Antal Makó, 1838. szeptember 1. - Fiume, 1907. január 17. Mérnök, a fiumei kikötő tervezője. Aktivistaként részt vett a Nemzetközi Vöröskereszt munkájában. |
Makón született, édesapja református lelkész és tanár volt. Szülőháza az akkori paplak volt, helyén ma óvoda áll, aminek falán emléktábla őrzi a város szülöttének emlékét.
Budapesten, a Műszaki Egyetemen végezte tanulmányait, ott 1859-ben szerzett diplomát, később Európa több városában is megfordult tanulmányútja során. Ezután Békéscsabára ment, ahol az az akkori vármegye alkalmazásában dolgozott. Utána függetlenül a hivataloktól földmérési vízrendezési munkákon dolgozott magánmérnökként. 1867-ben állami hivatalokat vállalt, 1873-ban a Közmunka és Közlekedésügyi Minisztérium alkalmazottja lett, főmérnöki beosztásban.
Egy ideig folyószabályozási és a vasúti közlekedési hálózattal kapcsolatos ügyeken dolgozott, majd figyelme a Fiume kikötője felé fordult, annak karbantartója, fejlesztője lett. Akkoriban az jelentős bővítésre szorult. Hajnal Antal szakirodalmi munkát is megjelentetett a témával kapcsolatban Fiume és kikötője címen.

A megbízást a tervre 1884-ben nyerte el. 1889-től a kivitelezési munkálatokat haláláig irányította osztálytanácsosi és a királyi tengerészet műszaki ügyvezetői posztban.
Élete során aktív tagja volt a Magyar Mérnök és Építész Egyletnek, valamint a fiumei Vöröskeresztnek. 1885-ben erejét meghaladva támogatta a 1885-ös kolerajárvány áldozatait.
1907. január 17-én hunyt el Fiuméban.
Kapcsolódó témák:
Forrás: Wikipédia - Hajnal Antal
A cikk tartalma felhasználható a GFDL feltételei szerint.



