szakkepzo-intezmenyek

Hazánkban ma - a hozzáértők szerint - jól képzett szakmunkásokból van a leginkább hiány.

A szakképzés

Ha érettségi után nem egyetemre, főiskolára jelentkezik valaki (vagy nem veszik fel), akkor érdemes szakmát tanulnia. A legegyszerűbb, ha az adott középiskola indít iskolarendszeren belüli képzést. Ezek többnyire OKJ-s képzések, a már ismert tanárokkal. Mások egy másik középiskola képzését próbálják ki. Az első képzés mindenki számára ingyenes. Vannak, akik az iskolarendszeren kívül, a piacról választanak. Mindenképp figyelni kell arra, hogy a képzés OKJ-s legyen, és az akkreditáció is fontos.

A szakképzés néhány évvel ezelőtt elindult reformja új filozófiát, szerkezeti megoldásokat és jobban tervezhető pályaképet is jelent.

A rendszerváltozás után mostohagyermekként kezelt oktatási terület igencsak szétzilálódott, mire elkezdődött a konszolidáció, majd pedig a konkrét reformok korszaka. Már jó ideje igaz az, hogy szakmát vagy a szakmunkásképzőknél, vagy érettségi után az iskolarendszeren belüli vagy azon kívüli képzéseken lehet szerezni.

A szakközépiskola már nem ad szakmát az érettségivel, ennek az ideje tehát kitolódott. A leggyengébb láncszem minden bizon­nyal a gyakorlat volt, és a szerteágazó, bonyolult Or­szágos Képzési Jegyzék (OKJ). A képzési jegyzékben szereplő szakmák száma az utóbbi időben jelentősen csökkent, tisztult a kép, a képzések alapja a kompetencia és a modularitás lett, és végre elindulhattak az első Térségi Integrált Szak­kép­ző Központok (TISZK) is.

A jövőben tehát aki szakmát szeretne szerezni, az vagy iskolarendszeren belül (elmélet az iskolákban, gyakorlat a TISZK-eknél), vagy képző cégeknél (amelyekre ugyanazok a szabályok vonatkoznak) teheti ezt meg, az előrelépés az, hogy lényegesen egyszerűbben, mint korábban.

A hasonló szakmák egymásra épülnek, vizsgáik is egymáshoz igazodnak, rövidebb idő alatt lehet ugyanarra a szintre eljutni, hisz modulokat megspórolva hamarabb tehetők le a megfelelő vizsgák. Lehet részképesítéseket is szerezni, ha arra van szükség, amitől szintén egy könnyebb lépés a szakma megszerzése. Könnyebb belépni a rendszerbe akár végzettség nélkül is, könnyebb vizsgát tenni, és úgy épül fel a szerkezete, hogy átjárhatóbb is lett.

Ha egy érettségiző szakmá(ka)t kíván szerezni, akkor leül, az OKJ-t a kezébe veszi, és megtervezi, hogy milyen pályát szeretne befutni, ehhez milyen képesítéseket kell megszereznie, majd ezekhez a szakmákhoz megkeresi a munkaügyi központoknál, iskolák, cégek hirdetéseiben vagy épp az interneten a megfelelő képzéseket.
Ha van három éve a tanulásra, akkor szinte bármilyen területen két vagy akár három egymásra épülő jó szakmát is a kezébe kaphat.

A telített és épp ezért felhígult divatszakmák helyett tanácsos olyan képzések felé terelni a diákokat, ahol munkaerőhiány van, kevés a jól képzett szakember.

Archívumunkból

Hegesztési konferencia

hegkonf-2011

„HegKonf 2012” az Óbudai Egyetemen - Az Óbudai Egyetem, a GTE Hegesztési Szakosztály, és a Magyar Hegesztéstechnikai és Anyagvizsgálati Egyesülés - Zorkóczy Béla professzor emlékének szentelve - 2012 májusában rendezi meg a 26. Hegesztési Konferenciát az Óbudai Egyetemen.A tanácskozás központi témája a hegesztés gépesítése és automatizálása...

Bővebben...

Hírek röviden - érdekességek

Tudomány - oktatás - gazdaság

A VI. Magyar Műszaki Értelmiség Napja Szervezőbizottság 2012. március 27-én tartotta alakuló ülését Budapesten, az Óbudai Egyetem Tanácstermében, annak eredményeképpen, hogy a MTESZ budapesti székházában tartott február 29-ei előkészítő ülésen a szervezők megállapodtak abban, hogy az ez évi rendezési feladatokat az Óbudai Egyetem látja el.

Bővebben...

Hírek röviden - cégvilág

Nívódíjas autópálya-mérnökség

 

2011. december 15-én adták át az idei építőipari nívódíjakat Budapesten, az Építészek Házában. Az Ipari és Energetikai kategória nyertese a tengelici autópálya-mérnökség. Generáltervező a Roden Kft., generálkivitelező a PORR Zrt. A tervező kollektíva nevében az épületek tervezője, Szekér László okl. építészmérnök, a Green Press egyik alapítója vette át a díjat.

Bővebben...

Hírek röviden - oktatás

Elhunyt Rostás Imre

Megrendülten és fájdalommal tudatjuk, hogy életének 78. évében elhunyt Rostás Imre nyugalmazott főiskolai docens, az Óbudai Egyetem egyik jogelőd intézményének, a Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskola Gép- és Gépszerkezettan Tanszékének korábbi vezetője. Rostás Imre a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Kar Erőgépész szakán 1961-ben szerzett oklevelet.

Bővebben...

Hírek röviden - versenyek

EuroSkills 2010

Albert Viktor, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnika Mérnöki Kar másodéves mechatronika szakos Bsc hallgatója, és csapattársa, Beregszászi Gergő, a Szent István Egyetem hallgatója bronzérmet szerzett a 2010. december 9 - 11. között Lisszabonban megrendezett "EuroSkills" Európa Bajnokságon.

Bővebben...