Rovat: Mérnök verseny, műszaki vetélkedők

Ebben az évben is megrendezésre került németországi Wilhelmshavenben a nemzetközi Design Challenge robotépítő verseny. A verseny célja, hogy a résztvevő csapatok egy adott alkatrész és építőanyag csomagból készítsenek távirányított robotjárművet. A robotoknak egy adott pályán adott feladatsort kell végrehajtani. Az elvégzett feladatokat a zsűri pontozza.
Ismét győzelemmel tért haza a Kandó csapata a Design Challenge 2010 nemzetközi robotépítő versenyről
A 2009-es győzelem után a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Műszertechnika és Automatizálás Intézet csapatát ebben az évben is meghívták. A lelkes hallgatók már május 2-án, vasárnap Wilhelmshavenbe értek, ennek köszönhetően már hétfőn tesztelhettek a pályán, ami nagyon hasznos volt.
A Wilhelmshaveni Műszaki Főiskola az Óbudai Egyetem egyik legrégebbi partnere.
A verseny május 4-én, kedden délben kezdődött. A megmérettetésre tizenhét csapat nevezett. A selejtező a pontszámok alapján történt, amelyen az egyetem csapata simán vette az akadályokat. A döntőben már egyenes kieséses rendszer volt, ahova csak nyolc csapat jutott be.
Végül sikerült a három legerősebb ellenfelet legyőzni, így az Óbudai Egyetem hallgatói immár harmadszor az első helyet szerezték meg.
A csapat tagjai Habdák Kálmán, Horváth Dániel és Mezei Miklós voltak, Dr. Schuster György vezetésével.





