Nyomtatás

processtech_120x60

Process-Tech kft. 

2005 februárjában hoztuk létre a Process-Tech Bt-t., mely a fejlődő magyar automatizálási iparból szakított ki magának egy kis szeletet. Működésünk során egyre nagyobb feladatokat tudtunk felvállalni, melyeket sikeresen oldottunk meg. 2005 novemberében úgy döntöttünk, hogy a növekedést a szervezeti formában is követjük, ezért megalapítottuk a Process-Tech Kereskedelmi és Szolgáltató kft-t.

processtechkft

Ezt a fejlődést követve 2006 novemberében beköltöztünk az új telephelyünkre, ahol már a mérnöki tevékenységek, a különböző gyártási technológiák, valamint a projektek kivitelezése, programozása egy fedél alatt valósulhat meg. Így cégünk már az európai követelményeknek megfelelő körülmények között működhet. A gyártócsarnokunk területe jelenleg 360 m2, ahol a különböző folyamatok egymástól elválasztva valósulhatnak meg. A nagyobb projektek megvalósítását segíti két egymástól független 3,5 tonnás híddaru. Az irodák és kiszolgáló helyiségek alapterülete 80 m2. Kollégáink hazai és külföldi projekteken edződött, magasan képzett szakemberek, a legkorszerűbb munkaeszközökkel támogatva. Fő profilunk a vevőink egyedi elképzeléseinek megvalósítása, legyen az egy egyszerű szállítószalag, vagy akár egy komplett robotos cella. Sikeres és pontosan végrehajtott projektjeinknek köszönhetően cégünk létrehozta a logisztikai üzletágát is, így már az elkészült berendezéseink szállítását is meg tudjuk oldani saját magunk, ezzel is magasabb szintű kiszolgálást biztosítva ügyfeleink részére.

 

 

 

Archívumunkból

Modernkori vitorlás

skysails2

Egyszerű tény, hogy a szél olcsóbb mint az olaj, és jóval környezetbarátabb energiaforrás a tengeri hajózás során is. És mostanáig a hajózási vállalatok mégsem használták ki a benne rejlő lehetőségeket.

Szélviszonyoktól függően egy teherhajó éves üzemanyag költsége 10-35% mértékben csökkenthető, ha a szelet is a szolgálatába állítja.

Bővebben...

Hírek röviden - érdekességek

Visszaélések a mobiltelefonokkal

A KÜRT Zrt. a Smartmobil konferencián tartott előadást a mobil eszközök által képviselt, egyre növekvő kockázatokról. Az információbiztonsági cég szerint az új generációs mobil készülékek (okostelefonok, táblagépek) biztonsági kockázatait még mindig nem veszik elég komolyan a vállalatok. A kategória óriási eladási számai és az így elérhető tömegek nagy vonzerőt jelentenek a digitális bűnözők számára.

Bővebben...

Hírek röviden - cégvilág

R. Würth tiszteletbeli professzor

A Würth vállalatcsoport felügyelőbizottságának elnökét, Prof. Dr. h. c. mult. Reinhold Würth-öt november 23-án az Óbudai Egyetem a Magyar Tudomány Ünnepének záró programja keretében avatta tiszteletbeli professzorává. A társadalmi ügyek és kultúra iránt elkötelezett vállalkozó olyan sikeres cég élén áll, amelynek magyarországi leányvállalata a gazdasági válság ellenére is kétszámjegyű forgalomnövekedést ért el.

Bővebben...

Hírek röviden - oktatás

Hallgatói jótékonyság

2011. november 30-án második alkalommal fogtak össze az Óbudai Egyetem hallgatói. A jótékonyság célja a Magyar Vöröskereszt részére – és ezáltal rászoruló gyerekek és diákok számára – történő gyűjtés volt. A hallgatóktól ruhákat, játékokat, és pénzadományt kértek a szervezők. A gyűjtés az egyetem négy különböző telephelyén zajlott egy időben.

Bővebben...

Hírek röviden - versenyek

RECCS világcsúcs

Az Óbudai Egyetem 2004 óta szervezi RECCS márkanéven a tésztából épített hidak versengését. Az eddigi öt magyarországi versenyen született eredmények alapján nem szerénytelenség azt állítani, hogy a világ legszínvonalasabb tésztahíd építő versenyévé nőtte ki magát. A világcsúcs idén sem maradt el: az Óbudai Egyetem hallgatója, Márkos Szilárd Attila hídja 578,2 kg terhelésig tartotta magát!

Bővebben...