tegla-regi

A tégla, mint hagyományos falazóelem

Máig széles körben alkalmazza a kortárs építészet a téglát, mint hagyományos építőanyagot. A hazai téglaépítészet számára remek mintául szolgálnak többek között a holland, észak-német, brit, svéd és finn téglaházak - melyek minden utazóban jelentős érzelmi hatást kelthetnek -, s magyarázható ez az anyag ősi mivoltával, természetességével, valamint a tégla fedetlenségével. Ez az őszinte nyíltság vonzóvá teszi a házat, és egyben szimpatikussá annak lakóit, legyen szó akár kereskedelmi célokat szolgáló ingatlanról.

A tégla hagyománya

A hazai nyerstégla hagyományai a középkori várakig, templomokig nyúlnak vissza, s részben a népi építészetben is megtalálhatóak, de valójában a 19. század végi ipari építészettel kezdődnek. A modern építészet szocialista körülményei között a téglahasználat (a csekély anyagválaszték ellenére) az igényesség és a kézművesség védjegye lett – miközben az építészeti minőség elég széles skálán mozgott. A kilencvenes évektől pedig az üvegezett irodaházak között keltettek feltűnést a téglaházak.

A tégla időtálló, esztétikus, energiatakarékos és elenyésző a karbantartási szükséglete. Az a cég pedig, aki téglából építteti székházát szintén pozitívabb megítélés alá eshet, hiszen azt sugallja, hogy hosszú távra tervez, „nem szedi a sátorfáját egyhamar”, és mindazonáltal még az unokáinkra is gondol egy környezetbarát építőanyaggal.

Ingatlanok megtervezésénél a tégla esztétikáján túl döntő szempont lehet, hogy az épület falazatának, épületfizikai szemszögből nézve nem csak hőszigetelő, hanem hőstabilizáló, valamint hangszigetelő feladata is van. Az oly’ sokszor emlegetett fogytán lévő és drága energia miatt is kényszerülnek folyamatos termékfejlesztésre a különböző építőanyag gyártók. Jelen esetben a hőszigetelés könnyedséget, a hőstabilitás és a hangszigetelés viszont tömeget, súlyt igényel. A fejlesztőknek tehát ezt a két egymásnak feszülő és feloldhatatlannak látszó ellentétet kellett összhangba hozni.

Olyan szerkezeti megoldásokra van szükség, amelyek bekerülési költsége nem haladja meg az építtető – az energiához hasonlóan véges – anyagi lehetőségeit. Bekerülési költségről beszélünk, amibe nem csak az anyagköltség, hanem a munkadíj is beleértendő. Amikor bonyolult és magasan kvalifikált munkaerőt igénylő megoldásokat kínálnak a piacon, akkor érdemes és szükséges elvégezni ezeket a számításokat.

Kedvező hőszigetelési képesség

Tehát a fejlesztőknek ezt a komponenst is szem előtt kell tartani, és itt eljutunk az egyszerű technológiával megépíthető falazó-elemek szükségességéhez. A Wienerberger égetett agyagból előállított, optimalizált üregszerkezetű és tömegű egyrétegű falakhoz alkalmazható Porotherm HS-termékcsaládja egyszerre felel meg a fent említett kívánalmaknak. Hagyományos kőműves technológiával alkalmazható elem, melynek hőszigetelési tulajdonságai lényegesen jobbak, mint a hagyományos falazóelemeké.

Ez az igen kedvező hőszigetelési képesség azáltal jön létre, hogy a gyártás során az eddigi falazóelemekben találhatóaknál több üregsort alakítottak ki. Ehhez a termékfejlesztés és a termelés szakembereinek szoros együttműködésére volt szükség, hiszen nem elegendő kitalálni egy új téglát, azt le is kell gyártani. A számítógépes szimulációk sorát a gyártási kísérletek követték, valamint foglalkozni kellett a szállítás és rakodás kérdéseivel is. Végezetül kész lett a Porotherm HS falazóelem-család első két tagja, a Porotherm 38 HS és a Porotherm 44 HS falazóelem. A falazóelem-család 2006 elején kerül forgalomba, a tavaszi építkezési idényben már alkalmazható.

Egyébiránt a tégla népszerűségét mutatja az is, hogy a világ legnagyobb téglagyártójaként számon tartott cég tavaly életre hívta a Brick Award elnevezésű nemzetközi építészeti díjat, hogy kétévente a legjobb téglaépítészeti alkotást jutalmazza. 2004-ben a prágai építész, Josef Pleskot kapta meg az első díjat a prágai Hradzsin alatt, a Szarvasárokban felépített gyalogosátjáróért, amely a korábban két részre osztott árkot összeköti egymással. Pleskot alagutat épített, melynek vonalát az ott folyó Brusnitz patak határozta meg. Az átjáró egy része bordázott betonból áll, a második rész egy acélrács konstrukcióból, amit a patak fölött ível át. A gyalogosok maguk döntenek, melyik felületet részesítik előnyben. Az alagút keresztmetszete tojás alakú, és a belső falakat különböző mintákba rendezett téglával burkolták. A felület kialakításánál a tégla keskenyebb oldalát használták fel, így úgy érezzük, mintha álomszerű kosármintába hajlított falak között járnánk. A téglafelületnek ez a fajtája és a járdába süllyesztett fényforrások a falak plasztikusságát hivatottak hangsúlyozni.

Téglaburkolat falra és kertbe

A téglaburkolatok természetes megjelenésük és meleg színei miatt igen jól társíthatóak terméskövekkel és a fával, de általánosságban elmondható, hogy minden organikus építőanyaggal. A téglaburkolatok - kiemelve az építészeti elgondolást - kiválóan illenek a napjainkban divatossá vált mediterrán családi házak, a kertek hangulatához.

tegla

Fontos, hogy a falazati anyag egységes legyen. A méretükben különböző téglákat nem lehet szakszerűen összedolgozni, eltérő a hőszigetelő képességük, és a terhelhetőségük is.

Csak természetes anyagból

A téglagyártás lényege a kezdetektől ugyanaz maradt, alapanyagát, az agyagot a legtermészetesebb módon az anyaföldből nyerik. Előállítása során nem használnak szintetikus anyagokat, az agyagbányák helyét rekultiválják és a természet újraéled.

A természet adta alapanyagokból készült téglából már több mint hatezer éve építenek lakóépületeket, melyek emberöltőkön keresztül kiszolgálják a bentlakókat. A klinkertéglákat magas hőfokon égetik ki, nagy nyomószilárdságúak, kisebb a vízfelvételi képességük, jól tűrik a külső hőmérséklet változásaiból adódó hatásokat, ezáltal kopásállóak, fagyállóak és savállóak, azaz nagy ellenálló-képességgel rendelkeznek. A burkolt felületek nehezen szennyeződnek és egyszerű módszerekkel tisztíthatóak.

Számtalan szép példája látható már a téglaburkolatok családi házak falain, kertekben, köztereken, középületeken történt alkalmazására. A színek sokfélesége a sárgás színektől a vörös számos árnyalatáig, a sima, rusztikus, homokszórt, húzott és érdesített felületű termékek használata tág teret enged a tervezőnek, az építtetőnek, hogy az épületet saját egyéniségének megfelelően alakítsa ki.

Az esztétikumon túl a téglaburkolatok használata kiváló épületfizikai tulajdonságokat kölcsönöz az épületnek, alkalmazásával javítható a hőszigetelő és hőtároló képesség.

A sokoldalúan alkalmazható, szép és tartós térburkolatokat gyakran indokolatlanul háttérbe szorulnak a homlokzatburkolatokkal szemben, pedig a térburkoló termékek széles körben felhasználhatók a családi házas építkezéstől egészen nagyberuházások, városfőterek kialakításáig, többek között alkalmasak terek, gyalogos zónák, kerékpárutak, kocsibeállók, házbejáratok, belső udvarok, teraszok, kerti utak és lépcsők egyedi építészeti kialakítására.

Látványos építészeti megoldás

A térburkolatok látványos építészeti megoldásokat kínálnak mindazoknak, akik a természetbe anyaguknál és színüknél fogva kiválóan illeszkedő burkolóanyagokat választják.

A térburkoló klinkertéglák kültéren és beltéren egyaránt alkalmazhatóak, különösen ajánlottak olyan területekre, ahol a térburkolat fokozott terhelésnek vagy környezeti ártalmaknak van kitéve. Külső térben ügyelni kell a vízelvezetésre, a lejtési viszonyok gondos tervezésére és kivitelezésére. A térburkolatok fektetési rendjére vonatkozóan az elemek méretéből adódóan többféle alapelrendezés lehetséges, úgy mint futósoros, könyökös, parkettamintás, halszálkás fektetés. Ívek tervezésénél ügyelni kell a külső, illetve a belső ívek mentén megengedhető legnagyobb, illetve legkisebb fugaszélességekre.

A klinkerburkolat rendkívül tartós és esztétikus, mindemellett csak kevés odafigyelést, ápolást igényel. Ügyelni kell arra, hogy a felületbe ne hatoljon be zsíros vagy olajos szennyeződés. Viaszrétegeket, festék- és kátrányfoltokat vagy olaj- zsírfoltokat csak speciális oldószert tartalmazó készítményekkel lehet feloldani, amit bő vízzel utána le is kell mosni.

A kültéri burkolatfelületeken a téli hónapoktól eltekintve a burkolat lesöprésén kívül nincs szükség további tisztításra. Télen a sóval való felszórás nem ajánlott, mert a felületen a só a hó elolvadása után megjelenhet. Csak kőzúzalékos síkosságmentesítés alkalmazása ajánlott.

A fedett padlóburkolatokat söprés vagy porszívózás után nedves ronggyal, viaszmentes tisztítószer hozzáadásával tisztítsuk. A térburkolatok és a falburkolatok elkészítést bízzuk elismerten jó minőségben dolgozó szakemberre, mert a csúnya, szakszerűtlen munkát a kiváló termék sem tudja megszépíteni.

 

Kapcsolódó témák:

Anyagismeret

 

Címszavak:

Archívumunkból

RECCS 2010

reccs2010-2

Tésztahíd építő versenyt több európai és tengeren túli mérnökképző felsőoktatási intézményben rendeznek, a versengés több évtizedes hagyományokkal rendelkezik. A versenyzők szigorú szabályok alapján saját tervezésű hídszerkezetet készítenek száraztésztából, és azokat terhelési próbán eltörve kiválasztják a legnagyobb teherbírásút. A versengés több kategóriában zajlik.

Bővebben...

Hírek röviden - érdekességek

CINTI 2011

2000-ben született meg az ötlet, hogy teret és lehetőséget kellene teremteni a „Computational Intelligence” témakörben dolgozó, oktató, kutató és nagyszerű eredményeket elérő tudósoknak. A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretein belül idén 12. alkalommal kerül sor az NJSZT Magyar Fuzzy Társaság és az Óbudai Egyetem közös szervezésében a rendezvényre.

Bővebben...

Hírek röviden - cégvilág

BME energetikai fejlesztés

Épületenergetikai fejlesztésnek köszönhetően 4500 GJ-lal csökken a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem éves energiafelhasználása. Az Európai Uniós támogatással megvalósuló beruházás célja a BME E épületének korszerűsítésén keresztül csökkenteni az egyetem energiafogyasztását és üvegházhatású gáz kibocsátását.

Bővebben...

Hírek röviden - oktatás

"Zöld" egyetem

 

Az Óbudai Egyetem a világ „legzöldebb” egyetemei között. - Az indonéziai Universitas Indonesia 2011 decemberében ismét közzétette a világ „legzöldebb” egyetemeinek listáját. A listára azok a felsőoktatási intézmények kerülhetnek fel, amelyek működésük során érvényesítik a fenntartható fejlődés, a környezettudatos intézményműködtetés szempontjait.

Bővebben...

Hírek röviden - versenyek

C++ Programozó Bajnokság

Ericsson C++ Programozó Bajnokság 2011. www.ericssonbajnoksag.hu Jelentkezési határidő: 2011. október 24. Fődíj:Ericsson Experience Center látogatás stockholmi hétvégével + Sony Ericsson csúcskategóriás okostelefon. Háromfordulós C++ programozó bajnokság hallgatóknak és frissdiplomásoknak! Három fős csapatok jelentkezését várjuk!

Bővebben...