izzo

Búcsú az izzólámpától. Mi lesz utána?

Halogén izzó, kompakt fénycső, LED - a jövő fényforrásai. Szakmai körökben viszonylag régóta ismeretes, de lassan a fogyasztóközönség számára is ismertté válik az Európai Uniónak az a határozata, melynek következményeképpen – fokozatosan és több évet felölelően – búcsút mondhatunk a legnépszerűbb világítási eszközünknek, az izzólámpának. Talán mindjárt az elején pontosítanunk kell a megfogalmazáson. Izzólámpából több száz fajta van, de a gyártásból és alkalmazásból történő kivonás a háztartásokban széleskörűen használt, 230V-os hálózatról üzemeltetett (nem helyesen, de elterjedten, "villanykörtének" vagy „égőnek” nevezett) normál izzólámpát érinti. A fokozatos kivonás ütemezésére és az érintett típusokra a cikk végén visszatérünk.

A fogyasztóban a hír hallatára két kérdés merül fel:

  1. Mi indokolja ezt a határozatot?
  2. Mivel világítunk az izzólámpa helyett?

Vizsgáljuk meg ezt a két kérdést és a rájuk adható válaszokat részletesebben! Ehhez viszont elengedhetetlen bizonyos világítástechnikai alapfogalmak ismerete.

A fényforrások gazdaságosságának két fő kifejezője, hogy mennyi fényt bocsátanak ki mennyi villamos energia felhasználásával, és hogy mennyi ideig képesek üzemelni (mennyi az átlagos élettartamuk). A „mennyi fényt” kissé laikus megfogalmazás; helyesen fényáramot mondunk, amely az időegység alatt kisugárzott fényenergiát jelenti, tehát teljesítményjellegű mennyiség. Mértékegysége a lumen.

Ha tehát a fényáramot viszonyítjuk a betáplált villamos teljesítményhez (Watt), egy igen lényeges adathoz jutunk, a lámpa fényhasznosításához (lumen/watt, lm/W). A technika jelenlegi állása szerint 200 lm/W körül van az elért maximális fényhasznosítás, az elméleti határ 683 lm/W, melyet nem fogunk, de nem is célunk elérni. (Egyszínű sárgászöld fény és nulla veszteség mellett lenne lehetséges.)

Hogy állunk a fényhasznosítás értékekkel részint az izzólámpa, részint azoknak a fényforrásoknak esetében, melyek az izzólámpa helyébe léphetnének?

 

izzo1

Normál izzólámpa

10-15 lm/W

Halogén izzólámpa

15-30 lm/W

Kompakt fénycső

50-80 lm/W

LED

50-100 lm/W

 

Szembetűnik az izzólámpa igen kicsi fényhasznosítása. Mi ennek az oka?

Az izzólámpa hőmérsékleti sugárzó, sugárzásának tulajdonságait és mértékét egzakt fizikai törvények írják le. A 100 W-os izzólámpába szerelt kb. 2800 K (kb. 2530°C) hőmérsékletű volfrámspirál által kibocsátott sugárzásnak alig 4-5%-a fény, a többi a fénynél nagyobb hullámhosszú infravörös (hő) sugárzás formájában keletkezik, és fűti – általában haszontalanul – a környezetét. Az erőműveknek ezt a kárba veszett villamos energiát is elő kell állítaniuk és itt lép be a manapság sokat hangoztatott környezetvédelmi szempont. Az előállított villamos energiát szokás átszámolni a fosszilis tüzelőanyagok elégetésekor keletkezett szén-dioxid (CO2) mennyiségre, mely a Föld légkörének drasztikus megváltozását vonja maga után. Gondolnánk, hogy pusztán a háztartásokban jelenleg alkalmazott világításból adódóan kb. 37 millió tonna szén-dioxid távozik a légtérbe a hőerőművekben feleslegesen termelt villamos energia miatt?

 

Komfortérzet, illetve némi hasonlóság a mesterséges és a természetes fényforrások között

"Az izzólámpa hőmérsékleti sugárzó...". Ez így igaz. A Nap is az. A Nap felszíni hőmérséklete 5-6000 K. A Nap fényspektrumából a Föld felszínére eljutóhoz fejlődött ki az emberi szem is. Mind a mai napig nem létezik olyan mesterséges fényforrás, amelyik ezt tökéletesen utánozni tudná, a legjobbak is csak megközelítik. Sem a kompakt, sem a hagyományos, de még a LED-es, Xenon, stb. fényforrások nem képesek az évmilliók alatt kifejlődött szem igényeinek megfelelő világításra. A hagyományos és a halogén izzók produkálják a legjobb hasonlóságot. És itt ne csak a spektrum szélességét vegyük figyelembe, hanem az összetételét, minőségét, folyamatosságát is és azt, hogy a mesterséges megvilágításnál mennyire van a szem igénybe véve, erőltetve.

Általános szubjektív tapasztalat, hogy a kompakt fénycsövek a hagyományos fénycsöveknél is jobban megterhelik a szemet, figyelembe véve a megfelelő spektrumú hagyományos fénycsövet. Lehet, hogy ez azonnal nem vehető észre, de néhány év múlva a két különböző, de azonosnak "mért" fényáramú megvilágítás során az ember jelentős különbséget érezhet.

 

izzo4

Az európai fényforrásgyártó cégek szövetségének (ELC) legfrissebb kiadványában szereplő számítások szerint az energiahatékonyabb fényforrások alkalmazásának köszönhetően 2015-re a jelenlegi mesterséges világításból származó károsanyag kibocsátás a kb. évi 37 millió tonna CO2 szennyezés szintről 15 millió tonnára fog mérséklődni, amely 60%-os csökkenést jelent!

Az okokat tovább boncolgatva el kell jutnunk a fényforrások élettartamához. A normál izzólámpa átlagos élettartama 1000 óra, ami azt jelenti, hogy a lámpák nagy többsége 1000 üzemóra körül ég ki. A kiégés fő okai a volfrámpárolgás okozta szálvékonyodás, és az anyagban jelen lévő hibahelyek, melyek a lokális túlmelegedést még fel is erősítik. Az izzólámpák széles spektrumát tekintve az élettartamok különbözőek a nagyobb szálhőmérséklet jobb fényhasznosítást, ugyanakkor rövidebb élettartamot von maga után.

A halogén izzólámpa fizikai-kémiai működése még szélsőségesebb értékeket tesz lehetővé. (Egyes típusok 4-5000 órán át is képesek üzemelni.) A volfrámpárolgást csökkentő, az elpárolgott volfrám-atomokat „visszakormányzó” hatás a lámpában kismennyiségben alkalmazott halogén elem (jód vagy bróm) és a volfrám kémiai reakciójának köszönhető. A halogén izzóban a szál emiatt nagyobb hőmérsékleten izzik, jobb a fényhasznosítás. Ez főként a törpefeszültségen (12, 24 V) üzemelő lámpákra vonatkozik; a 230 V-os halogénizzók konstrukciós és termikus okok miatt kisebb fényhasznosításúak, így a 2010-es évek második felében néhány típusuktól szintén el kell búcsúznunk.

Mekkora az élettartama a kompakt fénycsöveknek? A katalógusok szerint minimum 3000 óra, de egyes típusoké a 20.000 órát is elérheti! A LED-ek élettartamára vonatkozóan sok merész állítás olvasható, valójában – a működtető elektronikát is beleértve – az élettartamuk maximum 50.000 órára tehető.

Nyilvánvaló, hogy sokan sajnálják az izzólámpát, és nem mindenki ért egyet az EU-s határozattal. Az izzólámpának kétségkívül vannak jelentős előnyei, ilyenek a kellemes „melegfehér” fény, a színek hű megjelenítése (szaknyelven: kiváló színvisszaadás), a lámpatestekhez, szobaberendezéshez stílszerű alkalmazkodás, környezeti ártalmatlanság és nem utolsó sorban a kedvező beszerzési ár.

Az „utódnak” jelölt fényforrások közül elsősorban és széleskörű alkalmazásban a kompakt fénycső jön számításba, de ide sorolhatjuk a törpefeszültségű halogénlámpákat és a LED-eket is. A halogénlámpák is izzólámpák, tehát nagy megtakarítás nem érhető el velük, az irányított fényű, 2000-3000 óra élettartamú típusaikkal ma már sok belső térben találkozhatunk. Ezek még valószínűleg jó ideig „megengedett” fényforrások lesznek. A LED-ek kétségkívül a jövő egyik fényforrásai; a gyorsütemű fejlesztéseknek köszönhetően fénytechnikai és gazdaságossági tulajdonságaik egyre jobbak, de tekintettel a magas beszerzési árukra, a modulszerű alkalmazásukra és a LED-es lámpatestpiac jelenlegi szegényességére egyelőre nem számolhatunk tömeges elterjedésükkel.

izzo5

A kompakt (egyik végén fejelt) fénycsövek a 80-as évek elején terjedtek el. Már az akkori energiaválság is késztette a fejlesztőket és gyártókat az izzólámpa kiváltására. Ezek a fényforrások nem hőmérsékleti sugárzók, hanem elektromos ívkisülés alapján működnek, tehát helytelen „energiatakarékos izzóknak” nevezni őket. A fénykeltés alapelve megegyezik a 70 éve ismert hagyományos fénycsőével, a fő különbségek méretben, konstrukcióban és egy-két fénytechnikai jellemzőben nyilvánulnak meg. Az ívkisülés a felmelegedett elektródokból kilépő, s a villamos tér által felgyorsított elektronok és a csőben levő elpárolgott higanyatomok ütközésével valósul meg. Ez utóbbiak az ütközésből energiát nyerve UV-sugárzást bocsátanak ki, melyet a cső falára vitt fluoreszkáló anyag (fénypor) fénnyé alakít. A kisüléses fényforrásoknál nincs az a hatalmas, hősugárzásból adódó veszteség, mint az izzólámpáknál, így a kompakt fénycsövek ugyanakkora villamos teljesítmény árán ötször, sőt egyes típusoknál hatszor annyi fényt bocsátanak ki, mint az izzók. Tehát mind az élettartam, mind a fényhasznosítás az izzólámpák elsőszámú utódjává teszi őket.

 

Ezek az előnyök. A hátrányok közt szerepel, hogy a kompaktoknál nehéz eltalálni a megfelelő színhőmérsékletet. A hagyományos izzók fénye kellemes, azzal nem volt dolguk a mérnököknek, a kompaktoknál viszont sok kísérletet igényel a megfelelő hőmérséklet megalkotása. Ráadásul, két azonos színhőmérsékletű fénycső közt is jelentős különbség adódhat.
Tovább nehezíti a munkát, hogy nincs jó színhőmérséklet. Európában jellemzően a melegebb, háromezer kelvines színhőmérséklet körüli fényforrásokat szeretik, míg Ázsiában az öt-hatezres, hideg fényeket keresik. Ráadásul másmilyen megvilágítást érzünk kényelmesnek nappali és éjszakai fényben. Az emberi szem nappal a zöld tartományban a legérzékenyebb, éjszaka azonban már nem a szemben található csapok, hanem a pálcikák segítségével látunk, amik nem érzékelik a színeket, de sokkal jobban észreveszik az apróbb részleteket. A pálcikák viszont a kék színtartományban a legérzékenyebbek. Éppen ezért jó, ha a lakásban este nappali világosságot varázsoló fényforrás meleg fényt ad, a sötétben közlekedő autó lámpája viszont szerencsésebb, ha hideg fényt biztosít.

 

izzo3

Néhány megjegyzés: az egyvégen történő fejelés legalább egy hajlítást tesz szükségessé, mely két, egymás mellett elhelyezett csőnek a látszatát kelti, de természetesen egyetlen kisülő csatornáról van szó. A nagyobb teljesítményű lámpák hosszabb kisülő-csővel valósíthatók meg, ezért születtek meg a többszörös hajlítások és áthidalások, és így a „négycsöves” és „hatcsöves” típusok. Minden kisülő-lámpában a bekapcsoláskor nagy áramerősség lép fel, mely tönkretehetné a lámpát, ha nem gondoskodnánk áramkorlátozásról. Ez általában tekercs, melyet több elektronikus alkatrésszel együtt a gyártáskor beépítenek a lámpába (elektronikus előtét). Lényeges megemlíteni, hogy az előtét nagyfrekvenciás árammal (25-50 kHz) táplálja a lámpát, melynek eredményeképpen kicsiny súlyú és méretű az áramkorlátozó tekercs, nem lép fel kellemetlen villogás, kb. 10%-kal több a leadott fényáram az 50 Hz-es tápláláshoz képest, ugyanakkor az előtét miatti veszteség kb. harmadannyi. Az itt írottak az izzólámpák helyére közvetlenül becsavarható kompakt fénycsövekre vonatkoznak.

izzo2

Ellenvetések természetesen vannak. A következőkben néhány olyan megjegyzés olvasható, mely egyben választ is ad a szokásos aggályokra.

  1. A fényporfejlesztésnek köszönhetően a kompakt fénycsövek fényszínben és színvisszaadásban is csaknem az izzólámpák megszokott tulajdonságaival rendelkeznek. („Melegfehér” fény, ezt a típusmegjelölésben 827-es számmal jellemzik, utalva a 2700 K színhőmérsékletre.) Ezen kívül semleges fehér és hideg fehér fényszínben is kaphatók.
  2. Az egyenes fénycsőhöz hasonlóan a kompakt fénycsövek is emittálnak igen kis mennyiségű UV-sugárzást. Ez bőven a megengedett határérték alatt van, és több nagyságrenddel kisebb, mint ami a természetes napsugárzásból származik egy nyári napon. Ennek ellenére gyártanak külső burával ellátott kompakt fénycsövet is, mely gyakorlatilag teljesen elnyeli az UV-hányadot.
  3. A lámpában levő 5 mg higanytól semmiféle egészségkárosodás nem származik. Az egyenes fénycsövekhez és a többi kisülő-lámpához hasonlóan a már működésképtelen kompakt fénycsövek is veszélyes hulladéknak minősülnek, a háztartási hulladékkal együtt nem kezelhetők, begyűjtésükre nemzetközi előírás vonatkozik és a fényforrásgyárakban kb. 80%-os újrafelhasználásukra van lehetőség.
  4. A nagyfrekvenciás működtetés kizárja a fénycsővilágítás eddig sokszor tapasztalt kellemetlen velejáróit, a villogást, a stroboszkóp-hatást, előtétzúgást. A lámpa „felfutása” szinte észrevétlen, a bekapcsolástól számítva néhány perc elteltével a teljes fényáramát sugározza. Az tény, hogy az élettartamot a gyakori ki-bekapcsolás csökkenti, de ha napi nyolcnál nem több a ki-bekapcsolások száma (3-órás ciklusok), a katalógusban közölt élettartam (pl. 6000 óra) az érvényes. Ennél kisebb bekapcsolási gyakoriság viszont megnöveli az élettartamot.
    A kompakt izzók folyamatos üzemelésre vannak tervezve. Ezért például a lépcsőházakban, ahol a világítás időzített, és nem tart tovább 1-2 percnél célszerű más világító eszközt alkalmazni. A legtöbb kompakt izzó ennyi idő alatt el sem éri a teljes fényerőt. A sok ki-be kapcsolástól pedig sokkal rövidebb lesz az élettartamuk, mint a hagyományos izzóké. Az ilyen helyeken a megoldás a halogén izzók vagy a led fényforrások lehetnek.
    A kompakt izzók gyártói is megmondják, hogy éppen a fentebb említett tulajdonság miatt a kompakt izzók csak olyan helyre alkalmasak, ahol legalább 1 óra folyamatos világításra van szükség.
  5. A kompakt fénycsövek formai kialakításukat tekintve igen sokfélék lehetnek. (Méret, a belső térhez esztétikailag alkalmazkodó dizájn, a külső búra alakja, fejtípus stb.) A vásárló a megvilágítás-igény és a formai kivitel alapján megtalálhatja a számára megfelelő típust. Azoknak a kompakt fénycsöveknek, melyek az izzólámpáéval egyező, E27-es és E14-es fejjel készültek és beépítve tartalmazzák az előtétet és a begyújtáshoz szolgáló áramkört, fényáramuk nem szabályozható. A 2-csapos fejűek csak a gyújtóegységet tartalmazzák, a 4-csaposokhoz külön gyújtó és előtét szükséges olyan adapterrel, mely lehetővé teszi a becsavarást az izzólámpa helyére.
  6. A legkomolyabb ellenvetést bizonyára a beszerzési ár idézi elő. Igaz, hogy egy megbízható gyártótól származó kompakt fénycső ára egy normál izzó árának a 20-szorosa is lehet, de ez a költség a villanyszámla kifizetésekor bőven megtérül, és átlagosan legalább hatszor ritkábban kell új lámpát vásárolni a „kiégett” helyébe.

 

Az Európai Fényforrásgyártók Szövetségének ajánlása alapján pl.:

 

40 W-os izzólámpa helyett

9 W-os kompakt fénycső

 

 

60 W-os izzólámpa helyett

15 W-os kompakt fénycső

 

 

75 W-os izzólámpa helyett

18 W-os kompakt fénycső

 

 

100 W-os izzólámpa helyett

23 W-os kompakt fénycső

 

alkalmazható hasonló nagyságú fényáram kibocsátásához.

 

izzo9

Számszerű példa a fentiek igazolására

Egy 13 lm/W fényhasznosítású 100W-os izzólámpa ha naponta átlagosan 3 órát üzemel, egy év alatt 365 x 3 x 100 = 109.500 Wh = 109,5 kWh villamos energiát fogyaszt, ennek mai ára 21 Ft/ kWh-val számolva és 25% ÁFÁ-t is beleszámolva 2875 Ft.

Izzólámpánk 1300 lm fényáramot szolgáltat, cseréljük ki 23 W-os kompakt fénycsőre, amely még több fényt is sugároz, 1500 lm-t. 2 W veszteséget számolva a beépített előtétre az előző összegnek éppen negyedét kell számítani az egy éves fogyasztásra, vagyis 719 Ft-ot. Egy lámpára eső évi megtakarítás tehát 2156 Ft. Ennek a lámpának jelenleg 2190 Ft az ára, mely így kb. 1 év alatt térül meg. Lényeges megemlíteni, hogy ennek a kompakt fénycső típusnak az élettartama 15.000 óra! Természetesen az üzemeltetési idő növekedésével a megtakarítás arányosan növekszik, a megtérülési idő pedig csökken.

 

Az átállást természetesen nem lehet egyszerre megvalósítani. Az Európai Bizottság az izzólámpák fokozatos kivonására vonatkozóan az alábbi ütemezést írta elő:

2009. szeptember 1.

100 W-os normál izzólámpa, valamint a bevont burájú izzólámpák függetlenül a teljesítménytől és formától

2010. szeptember 1.

75 W-os

2011. szeptember 1.

60 W-os

2012. szeptember 1.

40 W-os

2013. szeptember 1. 

25 W-os normál izzólámpa

 

A kivonás 2016-tól a hálózati feszültségen működő halogénlámpákra is kiterjed. A törpefeszültségű spotlámpák továbbra is alternatívaként szerepelhetnek, a kompakt fénycsövek és a LED-ek mellett az otthonok világításában.

 

Dr. Borsányi János
fényforrás szakmérnök
ny. főiskolai docens

 

izzo8

 

Köszönet Nagy Jánosnak és Dr. Borsányi Jánosnak, a Világítástechnikai Társaság elnökének és alelnökének, a cikk megírásában nyújtott segítségükért!

Címszavak:

Kapcsolódó tartalmak:

Archívumunkból

Mobileum

mobileum2

Megnyílt a MOBILEUM az Országos Műszaki Múzeum Tanulmánytára - Június 20-án délelőtt Kócziánné dr. Szentpéteri Erzsébet, a Közlekedési Múzeum főigazgatója köszöntötte a nagyszámú szakmai érdeklődőt az Országos Műszaki Múzeum új tanulmánytára, a Mobileum ünnepélyes átadásán. Kiemelte, hogy a négy éves munka eredményeképpen sorra nyitották meg kapuit a múzeum tanulmánytárai, a mai nappal immár a harmadik. Ezzel lehetővé vált, hogy a múzeum az ipari múltunkat ne csak viszonylag zárt lehetőségek között, látható műtárgyak segítségével mutassa be, hanem a látogatók személyes részesei, bizonyos értelemben átélői legyenek annak a társadalmi környezetnek, amit a kiállított gépek képviselnek. 

Bővebben...

Hírek röviden - érdekességek

Ford A modell Székesfehérváron

Ford A-modell Székesfehérváron - Az Óbudai Egyetem elődei értékeinek felkutatását, megőrzését, neves tanárai, ismertté vált tanulói bemutatását nemes és fontos feladatának tekinti. Galamb József, az első Ford modellek tervezője munkásságát szemlélteti a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karon a nevét viselő előadóterem.

Bővebben...

Hírek röviden - cégvilág

R. Würth tiszteletbeli professzor

A Würth vállalatcsoport felügyelőbizottságának elnökét, Prof. Dr. h. c. mult. Reinhold Würth-öt november 23-án az Óbudai Egyetem a Magyar Tudomány Ünnepének záró programja keretében avatta tiszteletbeli professzorává. A társadalmi ügyek és kultúra iránt elkötelezett vállalkozó olyan sikeres cég élén áll, amelynek magyarországi leányvállalata a gazdasági válság ellenére is kétszámjegyű forgalomnövekedést ért el.

Bővebben...

Hírek röviden - oktatás

Szolgáltatásfejlesztés pályázatból

Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés az Óbudai Egyetemen - TÁMOP-4.1.1-08/2/KMR-2009-0005 projekt záró rendezvény - Az Óbudai Egyetem 91.007.194 forint támogatást nyert a TÁMOP-4.1.1-08/2/KMR Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a felsőoktatásban című pályázati kiíráson az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében. 

Bővebben...

Hírek röviden - versenyek

Elektromos go-kartok

Elektromos hajtású go-kartok verseny előtti tesztje a Széchenyi Egyetemen.  A Willisits Team lelkes, villamos hajtású járműveket építő csapata hat darab elektromos go-kartot tesztelt a győri Széchenyi Egyetem parkolójában. A nagy készülődés apropója az egy hónap múlva megrendezendő hatodik Széchenyi Futam Alternatív Hajtású Járművek Versenye.

Bővebben...