futes4

Falfűtés, a takarékos megoldás

Képzeljenek el egy lakást, amelyben sem fűtőtestek, sem pedig légkondicionáló berendezések nincsenek. Sőt, a fűtésre lényegesen kevesebb energiára van szükség, mint a hagyományos rendszereknél, nyáron pedig ugyanez a rendszer gondoskodik a kellemesen hűs szobahőmérsékletről. A falfűtés-hűtés egyre nagyobb teret hódít, nem véletlenül. A falfűtés és falhűtés rendszerek igazán korszerűnek, takarékosnak és kényelmesnek számítanak.

Az emelkedő energiaárak mellett bizony mindenkinek jól át kell gondolnia, mivel és legfőbbképpen hogyan biztosítja a meleget lakásában. Fontos szempont, hogy alacsony legyen a fűtési rendszer energiafelhasználása, de azért életterünk is kellemes hőmérsékletű legyen. Ebből a szempontból jó választás lehet, ha radiátorok felhelyezése helyett a fal belsejébe tesszük a fűtéscsöveket.

Már az ókori Rómában felfedezték a felület-fűtésben rejlő lehetőségeket, a padlófűtés története is e korra nyúlik vissza. Azonban még ennél a fűtési módozatnál is olcsóbb és hatékonyabb az úgynevezett falfűtés.

Amikor a napsugarak felmelegítik a ház falát, mi magunk is érezhetjük a falak hőtároló-képességét és az onnét kiáramló hő kellemes sugárzását, ráadásul az így "visszatükrözött" meleget a valóságosnál magasabb hőmérsékletűnek érezzük Ugyanezen az elven működik a falfűtés is: nem kell többre állítanunk a szabályozót, mint 20 fok és mégis kellemes, 23 fokosnak érezzük a lakás hőmérsékletét. Emiatt tehát a falon belül – a 2 méteres magasságban beépített csövekben – keringő vizet jóval kevesebb energia felhasználásával tudjuk felmelegíteni, így a számlánkon jelentkező összeg máris kisebb lesz. (A fűtővíz hőmérséklete mindössze 30-40 Celsius fok). Nagy előnye még a falfűtésnek, hogy a rendszer felfűtési ideje rövid, és ha a vakolaton nem vastag, a kisugárzó hő rögtön kellemes meleget varázsol lakásunkba, házunk helyiségeibe. Az említettek nyomán, ha falfűtésre cseréljük hagyományos rendszerünket, a fűtési energia-megtakarítás akár a 20 százalékot is meghaladhatja!

Sokaknak azért nem tetszik falfűtés, mert aggódnak a rendszerhez tartozó különleges berendezések és a kényes beszerelés, valamint a "láthatatlan" elhelyezkedés miatt. Azonban ezek nem okoznak problémát a szakemberek számára. A falba rejtett csövek ugyanis nem igényelnek különösebb védelmet, csak a furatok kialakítása és a szögek beverése kívánnak nagyobb odafigyelést. Létezik már olyan hőérzékeny fólia is, melynek segítségével a falon kirajzolódik, láthatóvá válik, hol húzódnak a csövek, így azok sérülései elkerülhetők és a bútorok, műszaki berendezések elhelyezése is könnyebb. A hiedelemmel ellentétben ráadásul a falfűtésnél nincs szükség drágább, speciális vakolatra sem. Ha a víz felmelegítését végző berendezést nézzük, érdemes jobb hatásfokú, kondenzációs kazánt választanuk, de ha hagyományos kazánunk van, az sem okoz nagy gondot a falfűtés kiépítésénél.

A falfűtés kiépítése tehát megtérülő befektetés, hiszen segítségével jelentősen csökkenthetjük energia-fogyasztásunkat, ráadásul ma már kiépítésének költségei sem sokkal nagyobbak, mint a hagyományos rendszereké.

falfutes1

Sugárzó fűtések, padlófűtések

Az épületgépészetben a hőátadásnak két alapvető módját különböztetjük meg, a konvekciót, mely során az áramló levegőmolekulák közvetítésével; illetve a hősugárzást, amikor közvetítő közeg nélkül, a szilárd testek felületének adódik át a hőenergia. A valóságban a napsütésen kívül teljesen tiszta példa egyikre sem létezik. A hagyományos radiátorok mindkét módon adnak le hőt. Minél „vastagabb” több lemezből és lamellából áll a fűtőtest, annál nagyobb a konvekciós hőátadás szerepe (burkolattal eltakart fűtőtestek esetében különösen). Minél vékonyabb, kevesebb lemezből áll és a lakótér felé minél nagyobb felületet mutat, annál inkább sugárzás által közvetíti a hőt.

Utóbbira jellemző példa a padló-, fal-, és mennyezet-, gyűjtőnevükön sugárzó- vagy felületfűtési rendszerek. Esztétikusabbak, mert nem foglalnak el helyet a fűtőtestek a lakótérből, egészségesebbek, mert kevésbé keringetik a légtérben a port. Megakadályozzák a páralecsapódást és gazdaságosabb megoldást jelentenek, mert hatékonyabb hőeloszlást alacsonyabb (35-40°C) üzemi-hőmérséklettel érnek el. Működtetésük ezáltal olcsóbb, hatékonyabb. A jobb hőeloszlás jobb komfortérzetet biztosít. Gyakran mégis kiegészítő fűtés rendszerként alkalmazzák a hagyományos rendszerek mellett, ami azonban bonyolult és költséges, a két rendszer jellegéből adódó eltérő üzemi hőmérséklet miatt!

Lejárt padlófűtés

Korunkban a felületfűtési rendszerek közül a padlófűtés hódított először teret, talán a beltéri hidegburkolatok divathullámát meglovagolva, a fűtési szezonban is komfortossá téve a kényelmi szempontból nyilvánvaló hátránnyal induló padlólapokat. Kritikátlan alkalmazása és hátrányos tulajdonságainak könnyelmű semmibe vétele sok ellenséget szerzett neki. Nem megfelelő padlóburkolat esetén, annak nagy hőtehetetlensége rontja a hatásfokát, lomhává és nehezen szabályozhatóvá teszi. Mivel a lakótér teljes alsó síkját melegíti, erőteljes ventillációt és ezzel porkeringést idéz elő, ami növeli a légúti allergia kialakulásának kockázatát. Különösen érvényes ez egyedüli rendszerként kiépítve, mikor a szükséges hőteljesítmény elérése érdekében, magasabb hőmérsékletű vízzel tápláljuk a rendszert. Ennek egyéb egészségügyi kockázata is van, mert a lábnál, helyileg jelentkező hő megzavarhatja a nyirokkeringést, ezzel akár püffedést, lábdagadást okozva.

Falfűtés-hűtés előnyei

A falfűtés lényege, hogy a szabad falfelületre, a vakolat alá kis átmérőjű, műanyag csövet szerelnek, majd ebben a csőben fűtésnél meleg vizet, hűtésnél hideg vizet áramoltatnak. Ettől a meleg víztől a falfelület átmelegszik vagy lehűl, és fűti illetve hűti a helyiséget. Elsősorban a helyiség külső falainak belső felületét érdemes csővezetékkel ellátni, és csak másodsorban a belső falakét, a külső tértől elhatároló felületek hideg (illetve nyáron hő-) sugárzásának megszüntetésére.

 

Falfűtéssel nagy felületek kerülnek felfűtésre alacsony hőfokon, így a hatásfok és a komfortérzet nő, illetve a fűtési költség csökken.

A lakótér alacsonyabb hőmérséklete pozitívan hat a vegetatív idegrendszerre, az ember közérzetileg frissebbnek érzi magát és nő az agy teljesítőképessége. Orvosi szempontból figyelemre méltó, hogy falfűtésnél a helyiségek porterhelése jelentősen csökken a légventilláció hiánya miatt.
A falfűtés önállóan is alkalmazható, de hidegpadlós helyiségekben rendszerint padlófűtéssel szokták kombinálni, a lakályosság növeléséhez, ez azonban nem feltétlenül szükséges, csupán, mint lehetőség kínálkozik. Ez esetben padlótemperálásról beszélünk, mivel a megnövelt fűtőfelület minden esetben alacsonyabb fűtővíz illetve padlóhőmérsékletet eredményez, kiküszöbölve az önálló padlófűtés egészségkárosító hatásait. Ugyanez érvényes a mennyezetfűtésnél is, mert így a fűtési rendszerek kombinált alkalmazása tovább javítja a komfortérzetet.

falfutes3

Légkondicionáló sem kell

A falfűtési rendszer nyáron hűtésre is alkalmazható, ugyanazon előnyöket felvonultatva, mint a fűtés területén, hiszen huzat hatása nélkül hűti a lakóteret. Ha fűtés/hűtés üzemmódban egyaránt szeretnénk működtetni, akkor a kombinált megoldás bekerülési költségei magasabbak, mint csak a fűtés rendszer költségei, de alacsonyabbak, mint a klasszikus fűtés és légkondicionáló berendezések együtt.

A komfort, az energiatakarékosság, az egészség és a környezetvédelem területén mutatkozó előnyökön kívül a falfűtés esztétikai szempontból is előnyösebb, hiszen a fűtési rendszer az épületen belül láthatatlan marad, nem terhelve a lakótér képét fűtőtestek, berendezések látványával.

Paneles építés

A falfűtő-rendszerek legújabb fejlesztései a falfűtő panelek. A falfűtő panel egyaránt alkalmazható új építésű, illetve felújításra kerülő épületek fűtésére. A paneles rendszerek általában olyan osztó-gyűjtőket tartalmaznak, melyek könnyítik a szerelést és lehetőséget nyújtanak a fűtési körök pontos és ellenőrizhető hidraulikai beszabályozására, valamint a helyiségek hőmérsékletének különálló mechanikus vagy automatikus szabályozására.

A falfűtés gyors szabályozhatósága különösen fontos, melynek alapja az, hogy a rendszer kis belső átmérőjű csőrendszerében lényegesen kevesebb meleg víz cirkulál a hagyományos fűtési rendszerekéhez képest (a lapradiátoros rendszernek kb. 70%-a), ezért a felfűtési időszak rendkívül rövid. A sugárzó hőt hamar érzékelhetjük a vékony gipszkartonnal fedett fűtőcsövek felől. A rendszer további előnye, hogy a falszerkezetet száraz technológiával lehet szerelni, így elmarad a vakolás, időt, piszkot és költséget megtakarítva.

Gazdaságosság

Ami energiatakarékos, az önmagában környezetbarát is, hiszen "takarékoskodik" a környezeti károk árán előállított energiával. A falfűtési rendszer előnye, hogy alacsony hőmérsékletű fűtővízzel üzemel, ezért kiválóan alkalmazható kondenzációs kazán vagy más, alternatív energiával működő (geotermikus vagy napenergiát hasznosító) berendezéssel együtt, melyek annál jobb hatásfokkal működnek, minél alacsonyabb az előállított fűtővíz hőmérséklete.

Egy fűtött épület hővesztesége a transzmissziós és filtrációs hőveszteségből adódik össze. Utóbbi a szellőztetés vagy a nyílászárók tömítetlenségének, előbbi a külső és belső léghőmérséklet-különbség hatására, a határoló szerkezetekben kialakuló hőáramlásnak köszönhető. Alacsonyabb belső léghőmérséklet esetén gazdaságosabb megoldáshoz jutunk (1°C-al alacsonyabb hőmérséklet különbség esetén, a fűtési költség akár 5-8%-al csökkenhet). Falfűtésnél a helyiség levegőjének hőmérséklete 1-2 fokkal csökkenthető, tehát a megtakarítás akár 10-15% is lehet.

A falfűtési rendszer kis hőkapacitásának köszönhetően gyorsan képes követni a beállított hőmérséklet változásait. Rendszertől függően alkalmas az épületen belüli zónák egymástól független programozható működtetésére, helyiségenkénti hűtő-fűtő termosztát alkalmazására vagy automatizált épületvezérlő-rendszerbe kapcsolására.

Fontos részletek

A falfűtési rendszer, oxigén diffúzió elleni védelemmel ellátott, növelt hőállóságú polietilén csőből kell, hogy készüljön, a gépészeti egységek korróziótól való védelme érdekében.

Falfűtéseknél általánosan megemlíthető, hogy különös gondot kell fordítani a tervezésre, hiszen a szükségtelen helyekre –például bútorok mögé- beépített fűtés építéskor és üzemeltetéskor is többletköltséget jelent, de a berendezési tárgyakat is károsíthatja.

 

Képek, polcok felszerelésénél fennáll a  csőrendszer sérülésének veszélye, ezért érdemes a helyiségekről falanként 1 db fénykép vagy ábra készítése. A csövek helyét utólag is pontosan meghatározhatjuk hőérzékeny fóliával, vagy infrahőmérővel. Ez úgy végezhető el, hogy a rendszert felfűtjük 25-30 percen keresztül 45-50 °C-ra és az infrahőmérővel kikeressük, hol helyezkednek el a csövek.

falfutes4

A falhűtés

A hűtés többletfelületet igényel a fűtéshez képest, ezért a hűtésre is használt rendszer fűtési üzemmódban túlméretezett lesz. De ez nem gond, hiszen csak azt eredményezi, hogy alacsonyabb hőmérsékletű fűtővízre lesz szükség. A hűtés miatti többletfelületet célszerűen a mennyezetre is lehet szerelni (mivel sugárzó fűtés) megfelelően fog működni. A falak csövezését lehetőség szerint mindig a külső határoló falak belső felületére tervezzük, ezáltal megszűnik a külső falak hideg sugárzása, ami a jó hőérzet biztosítéka.

Szerelés után, burkolás előtt az egész rendszert nyomáspróbának kell alávetni! Ez minden esetben nagyon fontos teendő. A nyomáspróbát vízzel vagy levegővel lehet elvégezni. Az a rendszer megfelelő, amely a 3,5 bar-t stabilan tudja tartani.

 

Kapcsolódó témák:

Energia

Fűtés, hűtés

Címszavak:

Archívumunkból

Tőkés László tiszteletbeli doktor

oe-tokes

Az Óbudai Egyetem rektora és szenátusa Doctor Honoris Causa, azaz tiszteletbeli doktori címet adományozott Dr. Tőkés Lászlónak, a Partiumi Keresztény Egyetem elnökének, az Európai Parlament alelnökének. A díszdoktoravatásra a budapesti Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében, az Óbudai Egyetem Kibővített Tanévnyitó Ünnepi Szenátus ülésén került sor.

Bővebben...

Hírek röviden - érdekességek

Férfiak a munkaerő piacon

It’s a Man’s World - Férfiak a magyar munkaerő piacon. Hazánkban a nők iskolai végzettségének emelkedése sem befolyásolta jelentősen a hagyományos nemi szerepeket, és a családon belüli munkamegosztást. Mai napig elsősorban a férfi a család fenntartója, a nő pedig a háztartást vezető és gyermekek nevelését nagyobbrészt felvállaló személy.

Bővebben...

Hírek röviden - cégvilág

R. Würth tiszteletbeli professzor

A Würth vállalatcsoport felügyelőbizottságának elnökét, Prof. Dr. h. c. mult. Reinhold Würth-öt november 23-án az Óbudai Egyetem a Magyar Tudomány Ünnepének záró programja keretében avatta tiszteletbeli professzorává. A társadalmi ügyek és kultúra iránt elkötelezett vállalkozó olyan sikeres cég élén áll, amelynek magyarországi leányvállalata a gazdasági válság ellenére is kétszámjegyű forgalomnövekedést ért el.

Bővebben...

Hírek röviden - oktatás

Adam G. Riess Nobel-díjas

Az Óbudai Egyetem docense, Dr. Budavári Tamás az idei fizikai Nobel-díjas Adam G. Riess-el dolgozott a szupernóvákkal kapcsolatos kutatásaiban. A székesfehérvári származású Budavári Tamás 1973-ban született, az ELTE-n végzett fizikusként, doktori dolgozatát Csabai István (ELTE) témavezetésével, együttműködve a Johns Hopkins Egyetemen (Baltimore, USA) lévő Szalay Sándorral (az ELTE tiszteletbeli doktora és professzora) készítette.

Bővebben...

Hírek röviden - versenyek

Tudományok hídja világcsúcs

Fantasztikus világcsúcs a Tudományok Hídján! A rendezvényen a hazai kutatás-fejlesztésben élen járó vállalatok, egyetemek mutatkoztak be. A kezdeményezés célja, hogy a tudomány kérdéseit játékos, izgalmas formában tárja az érdeklődők elé, és felkeltse a fiatalok érdeklődését a természettudományok iránt.

Bővebben...