vizora

Meg lehet spórolni akár 100 ezer forintot is a vízdíjból? Cserélje le a vízórát!
Alig 6000 forintba kerül az új vízmérő.

A nagy társasházak évente akár 100 ezer forint körüli összeget is megtakaríthatnának, ha a ma ismert legpontosabban mérő vízórákat szereltetnék fel – tudtuk meg a szakemberektől. Mindez nem is igényel jelentősebb befektetést, hiszen egy dugattyús szerkezetet már nettó 6 ezer forintért is megvásárolhatnak.

A mai legkorszerűbb vízórák nagyjából 5 százalékkal pontosabbak, mint azok, melyek jelenleg fel vannak szerelve a házakhoz. Jelenleg háromféle vízóra használata lehetséges Magyarországon. Ezek eltérő pontosságúak, s ebből következően áruk is változó. A leggyakrabban a „B" kategóriás órát használjuk, melynél a szabványok szerint maximum plusz/mínusz 5, minimum pedig plusz/mínusz 2 százalékos lehet a tényleges fogyasztástól való eltérés.

Ugyanakkor egy dugattyús óra már más mérési elveken alapul, mint az előbbiek, viszont az ára 6000 forint. A lap számításaiból kiderül, hogy ezzel éves szinten 50–100 ezer forint megtakarítást érhetünk el a társasházak esetében, de családi házaknál is jó pár ezer forint maradhat a zsebünkben. A vízművek ráadásul nyitott is a vízórák cseréjére.

vizora2

Szerződésbontásra, s a jelenlegi vízdíjuknál akár sokkal kedvezőtlenebb, becsült átalánydíjra számíthatnak azok, akik elmulasztják hitelesíttetni vagy lecseréltetni elöregedett, azaz hatévesnél idősebb vízórájukat. A Fővárosi Vízművek Zrt. mérőcsereprogramjának részleteit folyamatosan ismerteti a lakóközösségek képviselőivel.

A 126 társasházi, illetve lakásszövetkezeti képviselő által üzemeltetett, mintegy hatvanezer lakásban van a legtöbb, csaknem 122 ezer, csereérett mellékmérő, mely az összes ilyen vízóra 34 százaléka.
A vízművek szolgáltatási területén található mintegy 843 ezer mellékvízmérő 42 százaléka, azaz csaknem 359 ezer hitelessége már rég lejárt. Cseréjükről vagy hitelesítésükről a lakástulajdonosoknak kell gondoskodniuk, csakhogy ezt az érintettek fele elmulasztja, illetve nem is tud róla. Márpedig az átalánydíj elkerülése végett ajánlott bekapcsolódni a programba, a munkálatokat a lakóközösségeknek érdemes közösen elvégezniük, hiszen így viszonylag zökkenőmenetesen, gyorsan megtörténhet a csere.
A programtájékoztató résztvevői találkozhattak az Országos Mérésügyi Hivatal utódjának, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal munkatársával, s egy olyan kollégájukkal, aki társasházával már végigjárta a hitelesítés útját. Ők a távleolvasást választották a lakók közötti minél pontosabb és vitamentes elszámolás alapjául. Információnk szerint a vízművek kampánya folytatódik, valamennyi közös képviselőhöz eljuttatják a tájékoztatócsomagot, benne a lakóközösség lejárt hitelességű mérőinek adataival.

Ajánlatos ezen a kérdésen még idejében elgondolkodni, és az esetleges lépéseket még a locsolási szezon előtt megtenni.

Címszavak:

Kapcsolódó tartalmak:

Archívumunkból

Cikkpályázat doktoranduszoknak

A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Doktoranduszok Országos Szövetsége idén is ismeretterjesztő cikkpályázatot hirdet a doktoranduszi tanulmányaikat határainkon belül, valamint külföldön jelenleg folytató, tudományos fokozattal még nem rendelkező fiatal kutatóknak, hogy saját kutatásaikat, illetve azok tudományos hátterét és összefüggéseit közérthető módon közkinccsé tegyék.

Bővebben...

Hírek röviden - érdekességek

Tudomány - oktatás - gazdaság

A VI. Magyar Műszaki Értelmiség Napja Szervezőbizottság 2012. március 27-én tartotta alakuló ülését Budapesten, az Óbudai Egyetem Tanácstermében, annak eredményeképpen, hogy a MTESZ budapesti székházában tartott február 29-ei előkészítő ülésen a szervezők megállapodtak abban, hogy az ez évi rendezési feladatokat az Óbudai Egyetem látja el.

Bővebben...

Hírek röviden - cégvilág

SzervizInfo - a nyilvános szervizkönyv

A közelmúltban szereztünk tudomást egy igazán becsülendő kezdeményezésről, melyet a hazai használtautó kereskedelemben tapasztalható megtévesztések visszaszorítása érdekében hívtak életre. Szeretnénk bemutatni a nyilvános szervizkönyv interneten alapuló rendszerét!

Bővebben...

Hírek röviden - oktatás

Dr. Kovács Mihály kitüntetése

A Gépipari Tudományos Egyesület 2012. április 21-én megtartott XLIII. Küldöttközgyűlése Dr. Kovács Mihályt, az Óbudai Egyetem docensét az egyesület nagydíjával, Bánki Donát Díjjal tüntette ki. Dr. Kovács Mihály nemzetközi hegesztőmérnök, az Anyag- és Alakítástechnológia Szakcsoport vezetője 1967-ben végzett a BME gépészmérnöki karán mint gépgyártástechnológus gépészmérnök, gépészmérnök-tanár.

Bővebben...

Hírek röviden - versenyek

Verseny középiskolásoknak

Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar vezetésének és a Hallgatói Önkormányzat képviselőinek javaslatára az egyetem, ezen belül a kar megismertetésének és népszerűsítésének jegyében született meg az ötlet, hogy a középiskolák számára megszervezésre kerüljön egy online, ám határozottan szakmai jellegű verseny.

Bővebben...